Modern szállítási folyamatok az e-kereskedelem tükrében

A jól működő szállítás és szállítmányozási folyamatok nélkülözhetetlen elemei minden jól működő cégnek és gazdaságnak. A technológia és a fogyasztói igények drasztikus átalakulásának köszönhetően, a szállítással foglalkozó iparágaknak is új problémákkal, valamint új megoldásokkal kell szembenéznie.

Az e-kereskedelem elterjedésével a szállítás folyamata is átalakult, a fogyasztóknak könnyebbévált az otthonról történő vásárlás, valamint az ehhez tartozó logisztikai szolgáltatások is egyre szélesebb körben elérhetőek. A szállítási folyamatoknak tehát a megváltozott keresletnek megfelelően kellett átalakulniuk úgy, hogy a klasszikus szállítási formák megtartása mellett alkalmazkodni tudjanak az online kereskedelem nyújtotta új kihívásokhoz is.

Cikkünkben körbejárjuk a szállítás témáját, bemutatjuk a hozzá kapcsolódó fogalmakat, ismertetjük előnyeit, továbbá igyekszünk választ találni azokra a kérdésekre, amelyek azt próbálják kideríteni, hogy hogyan alakította át az iparágat az e-commerce folyamatok megjelenése és elterjedése.  

Mi is az a szállítás, és milyen módjai vannak?

A szállítás, vagy más néven a fuvarozás olyan folyamat, amely során árucikkeket nagy vagy kis mennyiségben, közúton, vasúton, repülővel, vagy hajóval egy pontból egy másikba juttatnak. A szállítás történhet egy szállítási módon keresztül is, azonban igen gyakori az intermodális szállítás is, amely a különböző szállítási módszerek kombinációjából áll össze. A klasszikus szállítási elvek szerint minél nagyobb egy csomag mérete, vagy súlya annál jobban megéri egy speditőr cég szolgáltatásait igénybe venni a szállítás folyamán. Ennek oka a szállítást végző járművek kihasználtságához vezethető vissza, azonban a piac átalakulásával és fuvarozási szolgáltatások megváltozásával ez a szemléletmód is átalakulóban van.

Nagy méretű csomag, vagy nagyobb tételben szállított áruk esetén lehetőség van raklapos szállítás igénybevételére is. A raklapos szállítások során a szállítandó csomagokat erre a célra igénybe vett lapokra rakják és targoncák segítségével pakolják fel a járművekre. A raklapoknál nagyobb egység, az úgynevezett konténeres szállítás, amelyet az igazán terjedelmes volumenek mozgatására találtak ki, így főleg a B2B üzleti tevékenységnél van szerepük.

Szállítási és fuvarozási módszerek     

A teherszállításnak általánosságban véve jelenleg öt elterjedt változata van. A módszerek közötti legnagyobb különbség a szállítást végző jármű rakterének kihasználtságában, illetve magában a szállítás módjában van.

Egy jármű teljes kihasználtságon szállít, amennyiben a rakománya a szállítóterét maximálisan fel tudja tölteni. A legtöbb esetben ez körülbelül 25 raklapnyi árut jelent, ami 1 konténernek felel meg. A teljesen megpakolt jármű előnyei közé tartozik a költséghatékonyság, valamint, hogy a helykihasználtság miatt jelentősen csökken az áruszállítás közben esetlegesen bekövetkező kár mértéke. Ezt a fajta szállítási módot leggyakrabban olyan megrendelések során szokták alkalmazni, ahol a kész termékeket tömegével kell A pontból B-be juttatni (például: gyártósorral raktározásra).

A nem teljes kihasználtságon való szállítás során olyan árucikkek mozgatása történik, amelyek mérete, vagy darabszáma elég nagy ahhoz, hogy hagyományos csomagküldés (pl. posta) útján ne érje meg feladni, de elég kicsi ahhoz, hogy ne tudjon egy konténert teljesen teletölteni. Ez a forma jelenleg az áruszállítás egyik leggyakoribb módja. Általában raktárkészleteket, vagy leltárak egy részét szokták fuvarozni ezzel a módszerrel. Előnye a könnyű hozzáférhetőség és elérés, hátránya viszont az árában rejlik, mivel a rakodó felület nincs teljesen kihasználva, így igen költséges szállítási mód is tud lenni.

A részleges kihasználtság az áruszállítás egy speciális formája. Ebben az esetben a konténer rakodó terét a különböző megrendelők felosztják egymás között, így előfordulhat, hogy egy rakodóterületen több cég, vagy forgalmazó áruja is egyszerre kerül leszállításra. Előnye közé tartozik a költségek drasztikus csökkentése, illetve a hatékonyság és a kihasználtság növelése.

Az intermodális szállítás eredetileg a közúti és a vasúti szállítási módok kombinációját jelentette, ma már azonban ez a fogalom magába foglalja bármilyen két, vagy több szállítási nem összességét. Legnagyobb előnye, hogy a többlépcsős szállítás következményeként jelentősen csökkenthetőek az áru célba juttatásához felhasznált üzemanyag költségei. Továbbá a vasút bekapcsolása a logisztikai folyamatokba garantálja a megbízhatóságot, a gyorsaságot és a pontosságot, főleg a nemzetközi árumozgatások tekintetében.

Az úgynevezett gyorsított áruszállításra olyan időérzékeny küldemények kézbesítése esetén van lehetősége, ahol valamilyen okból kifolyólag a legfőbb szempont az, hogy az adott áru a lehető leghamarabb célba érjen. Ez a szállítási mód általában repülővel, vagy külön ezt a célt szolgáló tehergépjárművekkel történik. Az összes fuvarozási mód közül ez a legdrágább, azonban minden kétséget kizáróan a leggyorsabb is.

Ár, csomagolás és egyéb jótanácsok

Az áruszállítás költségeit rengeteg tényező befolyásolhatja. A választott szállítási módszer jelentős szerepet játszik az árazásban, csak úgy mint a távolság, a csomagok mérete, vagy hogy az adott áru szállítása igényel-e bármilyen speciális bánásmódot.

Az áruk szállításánál, különösen az ömlesztett, vagy törékeny áruk esetén érdemes odafigyelnünk a mozgatást megelőzően a megfelelő csomagolás előkészítésére. Jó minőségű raklapok és megfelelő strapabírású kartondobozokkal elkerülhető a szállítandó árut érő sérülések jelentős része. Fontos, hogy a szállítandó árucikkek dobozait szállítás előtt lássuk el a megfelelő címkékkel és megkülönböztető jelzésekkel, így elkerülve azt, hogy fuvarozás során téves helyre érkezzen küldeményünk. Érdemes továbbá figyelmesen végigolvasni szállítmányozó javaslatait, utasításait a szállítást érintően, ugyanis minden fuvarozó cég más és más szabályokat, vagy belsős előírásokat alkalmaz az árumozgatás során.

Az árufuvarozás alapvetően az áruk mozgatásának egy egyszerű és stresszmentes módszere, amely nemcsak biztonságos, hanem költséghatékony megoldás is. Egy minőségi megbízható fuvarozó cég választásával levehetjük vállalkozásunkról a logisztikával járó terheket és rengeteg fejfájástól megkímélhetjük magunkat. Nagyobb tételű áruk raklapos szállítása során továbbá csökken az esetleges sérülések kockázata, valamint annak az esélye, hogy a bürokrácia útvesztőjében elvesznek csomagjaink. A modern futár és áruszállító cégek továbbá rendelkeznek csomagkövetési rendszerekkel is, így valós időben követhetjük végig a feladott áruk útját a célállomásig.

Hogyan alakítja át a szállítási folyamatokat és a szállítmányozást az e-kereskedelem terjedése?

Az e-kereskedelem széles körű elterjedése és egyre csak növekvő népszerűsége nemcsak a vásárlási, hanem a szállítási szokásokat is jelentősen átalakította az utóbbi időben.

A házhozszállításos rendelések megnövekedésével megváltoztak a vásárlási szokások is, így ennek nyomán egyre több és több kiskereskedelemmel foglalkozó cég és bolt hozott létre webshopot. Ennek hatásaképpen megnövekedett az igény az utolsó kilométeres szállítás és a hozzá kapcsolódó logisztika és infrastruktúra létrejöttére. Ennek nyomán a különböző disztribúciós centerek is jelentős változásokon estek át, egyre nagyobb számban jelennek meg az automatizációs, az online és az e-kereskedelemhez köthető modern megoldások ezen a területen. Az egyre növekvő megrendelés számok, és a hozzátartozó szállítási költségek fedezése érdekében egyre több vállalkozás kezdi el kiszervezni az ehhez kapcsolódó feladatait az olyan futár, vagy fuvarozó cégeknek, akik valós és költséghatékony megoldást tudnak nyújtani ezekre az új feladatokra.

Az e-kereskedelem tehát alapjaiban alakítja át a szállítás, valamint a logisztika piacát és folyamatait. A különböző előállítási és gyártási folyamatok automatizálása, a fogyasztási igények és a vásárlási szokások átalakulása az internetes kereskedelem és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások felvirágzását hozza magával, így kijelenthető, hogy az elkövetkezendő években egyre nagyobb szeletet fog kihasítani magának az e-commerce piac a világgazdaság tortájából.