5 év mérföldkövei – Honnan indultunk és hova tovább?

Ötévesek lettünk

Indulásunk óta már az ötödik sikeres évet tudhatjuk magunk mögött egyedi belföldi üzleti és fuvarozási megoldásainkkal. Eseménydús volt az elmúlt fél évtized, és rengeteg új lehetőséget és tervet hordoz magában a következő is. Milyen fordulópontok és fejlesztések kellettek ahhoz, hogy egy kezdetben 3 fővel induló logisztikai startup napjainkra több mint 25 munkatárssal, 2.500 fuvarozóval, közel 650 ügyféllel együtt dolgozva, 300.000 feletti sikeres kézbesítés után, 252.500 kg CO2 megkötésével működhessen tovább? Ebben a cikkben 5 év távlatából szeretnénk beszámolni az eddig elért eredményeinkről és néhány jövőbeli tervünket is megosztjuk veletek.

Az inkubációtól a CO2 megkötésig

A weboldalunkat 2017-ben élesítettük, amivel elsődlegesen közúti teherszállítási feladatokat versenyeztettünk: a fuvarozók árversenyének köszönhetően akár 75-80%-os fuvardíj csökkenést is el lehetett érni. Ekkoriban a legnagyobb kihívásokat az üres rakterek csökkentése, valamint a fuvardíj-számítás automatizálása jelentették, amiket idővel sikeresen megugrottunk. Szerettünk volna valami formabontót alkotni, és egy hiányzó piaci rést kitölteni, amivel segíteni és egyszerűsíteni tudtuk az online fuvarrendelési folyamatokat

A kezdeti kihívásokról és sikerekről az Egy évesek lettünk! bejegyzésünkben olvashattok részletesebben.

Az eredményes indulás után 2017-ben sikeresen elnyertük a Hiventures inkubációs programjának a támogatását, amivel az elsők között kaphattunk befektetést az alapjukból. A befektetést követően irányváltás következett a cégben: a furgonosok szabad kapacitásainak digitalizálása maradt a cél, de változott a mögöttes üzleti modell, működésünk pedig fenntarthatósági vállalásokkal egészült ki.

A modellváltás után a megrendelők már fix árakat kaptak, a fuvarozók versenyeztetése helyett pedig a saját fejlesztésű járattervező algoritmusunkkal optimalizált fuvarláncokat szerveztünk. Ez nemcsak a fuvarozóknak és megrendelőknek jelent a mai napig könnyebbséget, hanem a környezetünknek is jót tesz, mivel a járművek az ideális fuvarláncokat teljesítve nem haladnak feleslegesen üres rakterekkel, így kevesebb káros anyagot bocsátanak ki.

További környezetvédelmi vállalásként minden megtett kilométert faültetésekkel kompenzálunk. A kibocsátás mértékét a megtett úthossz, a jármű környezetvédelmi besorolása, a rakomány súlya, valamint a jármű maximális terhelhetősége közötti összefüggésből tudjuk kiszámolni. Azóta is folyamatosan nyomon követjük a kiszállításokhoz köthető kibocsátást úgy kalkulálva, hogy az ültetést követő 10 éven belül semlegesítsük a szennyezést. Amikor fuvart teljesítünk, kiszámoljuk a keletkezett szén-dioxid mennyiséget, majd 10 éves ciklusra megállapítjuk, hogy mekkora részt kell vállalnia az ültetés árából a szállításnak.

MyForest ültetés

“A faültetésekhez egy olyan szakmai szervezetet kerestünk, akik értenek erdők telepítéséhez és mindezt a közvetlen környezetünkben gyakorolják, így esett a választásunk a MyForest-re, akikkel azóta is évente háromszor-négyszer szoktunk együtt ültetni. Épp a múlt héten jártunk Szarvasgedén egy ültetésen, ahol csapatunkkal több mint 2.000 tölgymakkot ültettünk el.” – mesélte Sebestyén, a cég alapítója.

Az évek során 252.500 kg CO2 megkötésével, közel 1 millió forinttal, és több mint 2.000 elültetett fával segítettünk környezetünknek regenerálódni, és továbbra is próbálunk olyan új megoldásokat és eszközöket találni, amivel zöldebbé tehetjük a munkánkat.

Ha szeretnéd kiszámolni, hogy mennyi fát kellene elültetned a megfelelő kompenzáció érdekében, a kalkulátorunkkal ezt most megteheted. Az üzleti modellváltásunkról pedig részletesebben Az irányváltás cikkünkben olvashatsz. 

Back-end csapat

Félúton a magvetéstől a jövőbeli növekedésig

Az irányváltást követően megtörtént a következő üzleti előrelépés, mivel 2019-ben a Magvető befektetési program keretében ismét pénzügyi befektetést nyertünk. A befektetéseket minden esetben újabb fejlesztések megvalósítására és növekedésre fordítjuk, amivel átláthatóbbá, egyszerűbbé és fenntarthatóbbá szeretnénk tenni a szolgáltatásainkat.

Az idei évben üzleti szempontból ismételten változáson megy át a modellünk: B2B ügyfeleink kerülnek kiemelt szerepbe, és nagyobb figyelmet fordítunk a nagycsomagos megbízásokra, mint például a bútorok, sporteszközök, vagy akár raklapos áruk. Ennek legfőbb oka, hogy last-mile szállítási térben, ebben a szegmensben a legalacsonyabb a digitalizáció mértéke, és a logisztikai megoldásainkkal szeretnénk pozitív hatással lenni a piaci folyamatokra.

Office mood

Napjainkra sikeresen továbbfejlesztettük a fuvarozói applikációnkat, illetve olyan új funkciókkal bővítjük az üzleti szolgáltatásainkat, mint 

  • az interaktív ártábla, ahol már a kapcsolatfelvételt követően szabadon kalkulálhatsz a költségekről,
  • a megrendelést követően az általunk kézbesített szállításokat élő-csomagkövetéssel figyelheted majd, 
  • a futár elérhetőségeit a jövőbeli szállításoknál minden esetben megosztjuk,
  • és akár aznap is módosíthatóak lesznek a kézbesítési adatok, sőt le is lehet mondani a szállítást, amennyiben mi kézbesítjük a csomagod.

Két év alatt a regisztrált fuvarozóink száma megduplázódott, így már több mint 2.500 szállító partnerrel dolgozunk együtt, míg az ügyfeleink száma idén átlépte a 600-at. Ezt a számot tovább szeretnénk növelni olyan megoldásokkal, amik egyedülállóak a logisztikai piacon.

A jövőben az ügyfeleink visszajelzései alapján szeretnénk a címzettek számára stresszmentessé, majd pozitív élménnyé tenni a rendelési, csomagkövetési, kézbesítési folyamatokat – átláthatóbb folyamatokkal, maximális személyre szabhatósággal, expressz kiszállítással és további technikai innovációkkal. Ha ezeket sikeresen megugrottuk, a terveink között szerepel a nemzetközi piacra lépés is. – fejtette ki Sebestyén a jövőbeli terveinkről.

Újracsomagolva

Az indulásunk óta 5 év telt el, ami számos változást hozott, nemcsak a logisztikai piac felépítésében és új szolgáltatók megjelenésében, hanem az arculati elemeket érintő elvárásokban és trendekben is. Mivel az üzleti modellünk változásokon megy keresztül, idejét éreztük egy rebranding folyamat elindításának is. Ennek kapcsán a teljes vizuális megjelenésünk megváltozik majd – új arculati elemekkel, színekkel, animációkkal bővül majd az eddig megszokott látkép. 

A rebranding egy kifejezetten startupokkal foglalkozó design ügynökség, a Zwoelf szakmai segítségével készül, ami alapján a designereink megalkothatják majd az új vizuálokkal tűzdelt platformjainkat. A folyamat során alaposan körbejártuk értékeinket és céljainkat, hogy a végeredmény a lehető legjobban tükrözze, kik is vagyunk valójában..

“Szerintem ezek a fordulópontok nagyon fontosak egy cég életében, és most mi is egy újabbhoz érkeztünk el a Rebrandinggel. Eddig nagyon jól halad a közös munka a Zwoelffel, és reméljük, hogy az ügyfeleink tetszését is elnyeri majd az új megjelenésünk.” – mondta Andor, cégünk product ownere.


Ha további érdekes cikkeket olvasnál keresd fel a blogunkat, míg ha a leírtak felkeltették az érdeklődésedet, weboldalunkat ezen a linken érheted el.