Startup születik

Olvasási idő: 3Min 30Sec
Szerző: Kertész Luca

Nem olyan régen csatlakoztam a Fuvar.hu csapatához és szeretném veletek megosztani azokat a történeteket, amiket nekem sikerült megtudnom az alapítókról, a cég létrejöttéről. Úgy gondolom, hogy találhatunk benne tanulságos részeket, ezért is érdemes a dolgok mélyére ásni.

A háttértörténetének a megismeréséhez elengedhetetlen az, hogy az „alkotók” gondolkodásába is betekintést nyerjünk és megértsük azokat a folyamatokat, állomásokat, amik végül a Fuvar.hu létrejöttét eredményezték.

Sebestyén a Műegyetemen, építőmérnöknek tanult, ahol már 21 évesen, kisebb vállalkozásokat indított. Az első ilyen kanadai építőanyag importálásával és kereskedelemmel foglalkozott. Korán világossá vált számára, hogy a mérnöki szakma, a szigorú szabálykövetéssel nem elégíti ki égető új utak keresésére irányuló vágyát, mert az alkotói vágy és kockázatvállalás jelen volt a személyiségében. Egyedül, illetve barátokkal karöltve is sok vállalkozást hoztak létre, amiknek a célja az volt, hogy sok munkával, kevés pénz befektetésével, minél sikeresebbek legyenek. Rá kellett jönniük, hogy az áttörés hiányának az oka a tapasztalatlanság, illetve az esetenkénti piaci hullámokról való lemaradás volt.

Az egyetemi évek után egy nyomdaipari klaszter menedzsere lett Sebi, Közép- magyarországi régióban. A feladatai közé tartozott, a szabad kapacitások értékesítése Németországban, ami egy nagyon fontos eredmény volt, hiszen sikerült létrehozni egy külpiacra is értékesítő csapatot sok elégedett ügyféllel és magyar nyomdákkal. A nyomdaipari munkája mellett, mielőtt mélyebbre ásott volna a logisztika és a későbbi last-mile delivery ágazatokba, egy fővárosi taxikban terjesztett kulturális fedélzeti magazin kiadásába fogott, mely a pandémia okozta megszűnéséig több tízezer olvasót szórakoztatott útjaikon.

A nyomdaipari export tevékenységbe a szállítási feladatok megrendelésének bonyolítása is beletartozott és 1-10 raklapos nemzetközi szállítási feladatokat kellett menedzselnie. Ez kezdetben teljesen manuálisan a Google-ben történt, ahol megversenyeztették a szállítást, illetve megfigyelték a trendeket, következtetéseket vontak le belőlük. Ezt hosszú távon manuálisan nem lehetett volna elvégezni, hiszen rengeteg időt és energiát igényelt. Ekkor fogalmazódott meg Sebestyénben az, hogy valami olyan hiányt talált a logisztikai iparágban Magyarországon, amit akár ő is tudna orvosolni, ha ezeket a folyamatokat automatizálnák.

Ekkor csatlakozott a történetbe Haraszthy Gábor alapító társ, aki a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi karán végezte a tanulmányait. Termelés-tervezőként dolgozott a Picknél, amikor Sebi megkereste az ötletével és kérte, hogy csatlakozzon.

„Gábort úgy ismertem meg, mint aki mindent megtesz a családjáért, ügyfeleiért, senkit nem hagy az út szélén.” -mesélte Sebi. Ez lehetett az oka, hogy a 200km ellenére vele akart belekezdeni a cég építésébe. Két különböző habitusú alapító, akik viszont jól kiegészítik egymást.

Gábor egyik közeli barátját, Sándort bízták meg a Fuvar.hu MVP (minimum viable product) lefejlesztésével, majd az alapítást követő egy évvel később felkérték Sanyi-t a termékfejlesztés vezetésére, aki 2018-ban igent mondott és harmadikként ő is küldetésének tekintette a Fuvar.hu előremenetelét. Amikor számára is felkínálták a lehetőséget, hogy csatlakozzon, nem is volt kérdés, hogy igen lesz rá a válasz.

Nagyszerű, hogy már a kezdetekkor csatlakozhattam és testközelből tapasztalhatom meg termékünk fejlődését. Szakmailag pedig kihívásnak tekintem a mai napig.” – mesélte Sándor.

A kezdeti keménymag létrejött, már csak az ötleteket kellett kivitelezni és be kellett indítani azt a bizonyos fogaskereket. 2016-ban készültek kezdetleges UI tervek, de csak 2017 júniusában került élesítésre az oldal.

Sebi ötletére megpróbálkoztak kockázati tőke bevonással és bejelentkeztek a Hiventures inkubációs programjára. Az első prezentációk és üzleti terv bírálata után, mindössze négy hónapot kellett arra várni, hogy 2017 júniusában a cég elsőként kapjon befektetést Hiventures inkubációs alapjából.

A történet kezdete óta négy év telt el, a háromfős csapat, tizennégy főre bővült, túl vannak egy seed befektetésen és a tervek között szerepel a nemzetközi terjeszkedés is a régióban.

Nagyon sok tanuláson, saját bőrön megtapasztalt hibákon, és egy pivot által jutottak el idáig. Örömmel tölt el, hogy én is a részese lehetek ennek a csapatnak és nap, mint nap ilyen emberekkel dolgozhatok együtt és alkothatunk valami különlegeset, közösen.

Az biztos, hogy az izgalmaknak itt közel sincs még vége, de az irányváltás nehézségeiről, folyamatáról, a termék fejlődéséről egy következő cikkben avatnánk be kedves olvasóinkat.