Számos fuvarozási problémára megoldást jelent a bútortaxi

Egy költözés rengeteg nehézséggel jár, kezdve a dobozolással, a tárgyak biztonságos becsomagolásával, de bosszúságot okozhat, ha valami nem a megfelelő kartonba került, esetleg még szükség lenne rá. A nagyobb tárgyakat, háztartási berendezéseket nem tudjuk megfelelően becsomagolni, az pedig a hab a tortán, hogy ezeket meg is kell mozdítani, és elcipelni valahogy az autóig. Sokan saját gépjárművel akarnak spórolni a költségeken, és közben vagy a drága autó fényezése sérül, vagy az antik bútor lába törik ki.

Ezernyi veszélyt rejt, ha saját járművekkel próbáljuk meg átvinni tárgyainkat, bútorainkat és háztartási gépeinket A pontból B pontba. A tetőcsomagtartók sem mindig nyújtanak megfelelő védelmet, és az embernek meggyűlhet a baja a megfelelő rögzítéssel – akár még balesetet is okozhatunk autóstársainknak. Éppen ezért nem érdemes ezen spórolni, ha a gépek, bútorok szállítása a fő feladat, érdemes bútortaxit hívni. A szolgáltatás sokkal többet tud, mint azt elsőre gondolnánk!

Cikkünkben körbejárjuk a bútortaxik történetét, funkcióját, fajtáit, és kitérünk arra, milyen megoldásokat kínálnak, amelyek megkönnyítik az életünket. A bútortaxi szolgáltatást nyújtó cégek ma már versengenek az ügyfelekért, ezért érdemes megismerkedni a palettával!

A bútortaxik története

Évtizedekkel ezelőtt az emberek költöztető autókat, teherautókat, ponyvás kocsikat vettek igénybe, ha be kellett pakolni az egész lakást, házat vagy irodát. Aki szerencsés volt, akadt a környezetében olyan személy, aki maszekolt a hétvégén, és a céges platós autóval kisegítette a költözőket. Manapság ez már több okból kifolyólag is bajos lenne, és természetesen tilos.

Másrészt megváltoztak a vásárlói igények is. A múltban nem ritkán szállították ki a megrendelt bútorokat egyben, összeszerelve a kereskedők, vagy asztalosok, bútorkészítők. Manapság az online rendelések és lapra szerelt bútorok virágkorát éljük, nem is csoda, hogy annyi internetes mém készül arról, milyen nehéz összerakni például egy IKEA-s bútort.

A megváltozott igények hatására olyan szolgáltatók jelentek meg, akik kisebb tárgyak szállítására specializálódtak, gyorsan és hatékonyan – akár egy darab hintaszék átvitele is megoldható. De nemcsak a költöztetésben segítenek a bútortaxik, hanem akár a nagyáruházakban megrendelt bútort is elhozzák a lakcímünkre, így nem kell teljes napokat várni a kiszállításra, és nem kell a sokszor nem kedves áruházi kiszállítókra várni reggel 8-tól este 8-ig, mivel nem tudnak szűkebb intervallumot megadni.

Ráadásul igen magas árakon juthatunk hozzá ezekhez az extra szolgáltatásokhoz, és akkor még ott a probléma, hogy a lépcsőház küszöbén rakják le, az összeszerelésről meg még szót sem ejtettünk.

A bútortaxi szolgáltatások kétségkívül a jelenkor nagyszerű lehetőségei, és, ahogy nevükben is benne van, tényleg taxiszerűen működnek – csak hívni kell őket. A bútortaxi szolgáltatások által megjelentek olyan kisteherautók, pick-upok, dobozos gépjárművek, melyek jóval kisebbek a korábbi tehergépjárműveknél és könnyebben megvalósul velük a szállítás, lerakodás, a saját autónknak pedig eközben semmi baja nem esik, nekünk viszont időt, energiát, és akár pénzt takarítanak meg.

A bútortaxi szolgáltatás előnyei

A bútortaxik legnagyobb előnye a gyorsaság és hatékonyság, valamint, hogy rengeteg segítséget kapunk, amellyel sok időt takarítunk meg, mindezt szakértelemmel párosítva.

Bár szolgáltatónként vannak eltérések, mivel nagy a piaci verseny, igyekszik minden társaság maximálisan kielégíteni a felmerülő igényeket. Ritka az, hogy nem kapunk valamelyiktől full szolgáltatást, de érdemes azért mindig összehasonlítani őket, megversenyeztetni, és a legjobb ár-érték arányút kiválasztani.

Így működnek a bútortaxik

A bútortaxik egyik előnye, hogy sokoldalúak. Vállalják egy-egy bútor elszállítását, gyakran vállalnak teljes költöztetést pl.iroda esetén, vagy, amikor nincs szükség óriási teherautókra, továbbá a szolgáltatások között van, hogy elhozzák a nagyáruházból a kiválasztott terméket.

A bútortaxik másik előnye, hogy nem kell bajlódnunk a cipekedéssel, nem kell az egészségünket beáldozni, hogy a kanapé feljusson a negyedikre, és segítséget sem kell kérni a szomszédtól, mivel a taxihoz rakodás is rendelhető, így a teljes folyamat alatt szakszerűen viszik az árut, és a rendeltetési helyére fogják tenni.

Ehhez tartozik az a lényeges elem is, hogy a bútort szakszerűen rögzítik, hevederrel, így a szállítás közben biztosan nem sérül az újonnan vásárolt termék, vagy a család régóta nagy becsben tartott antik íróasztala.

A szolgáltatók sok esetben nemcsak a biztonságos rögzítésről és elszállításról gondoskodnak, hanem az ehhez szükséges szakszerű csomagolásról is. Laikusként még egy születésnapi ajándékot is nehéz néha becsomagolni, nemhogy egy dohányzóasztalt, az irodai gépeket vagy a szobanövényeket. Ha igazán profi szolgáltatót választunk, az a biztonságos védőanyagba burkolást is megteszi helyettünk, nekünk pedig nem kell gondolkodni, milyen töltőanyagot, hol szerzünk be, vagy, hol kapható légbuborékos fólia.

Nincs idegeskedés azzal kapcsolatban, hogy hogyan rakjuk össze a kiszállított, lapraszerelt bútort, nem kell napokig tanulmányozni a szerelési útmutatót, mivel a bútortaxik szakemberei a legtöbb szolgáltatónál vállalják az összeszerelést is. Abban is tudnak segíteni a bútortaxik emberei, ha meglévő bútorunkat szét kellene szerelni, és úgy elszállítani, majd az új helyén ismét összeszerelni.

Az igazán full-service taxik nem hagynak maguk után hulladékot sem. Nem kell tele rakni a tárolónkat a megmaradt kartondobozokkal vagy a hűtőszekrényt védő vaskos hungarocell elemekkel, nem kell a lomtalanítást kivárni, mert a szolgáltató elviszi a szemetet is – persze erről érdeklődni kell, mielőtt letesszük a voksunkat valamelyik cég mellett.

A bútortaxik kétségkívül abban a legelőnyösebbek, hogy nem kell napokkal, hetekkel korábban megrendelni őket (persze nincs akadálya ennek sem), ha a fuvar előtt pár órával jelezzük a paramétereket, akkor taxihoz méltóan általában megoldják a kéréseket. A bútortaxik sok esetben folyamatosan úton vannak, több gépjárművel és szakemberrel, így a diszpécser megszervezi, ki, hova megy a lehető legrövidebb időn belül.

Miben más a tehertaxi, mint a bútortaxi?

A tehertaxi nagyban hasonlít a bútortaxira, előnyei megegyeznek az előbb felsoroltakkal, de a tehertaxi a nagy méretű és súlyú tárgyakra specializálódik. Éppen ezért a tehertaxi járművek nagyobbak.

Míg egy költöztető autó vagy cég csak teljes megrendeléseket vállal, komplett ház kipakolását, addig a tehertaxinak nem kell, hogy egy megrendelő biztosítsa a teljes rakodótér megtöltését.

Legyen szó zongoráról, franciaágyról, mosógépről, szekrénysorról, a tehertaxik gyorsan és hatékonyan megszervezik az útvonalat és a különböző megrendelők tárgyait a legrövidebb időn belül szállítják.

Az erre szakosodott szolgáltatók általában non-stop elérhetőséget biztosítanak, hétvégén is dolgoznak természetesen, és kedvezőbb árakkal kalkulálhatunk, mint egy költöztető autó esetén.

Összefoglalva elmondható, hogy akár egy-egy kisebb vagy közepes használati tárgyról, elektronikai cikkről legyen szó, akár áruházi kiszállításról, akár összerakásról vagy szétszerelésről, esetleg komplett költöztetésről, albérlet váltásról, a bútortaxik (és bizonyos esetekben a tehertaxik) a legmodernebb és leghatékonyabb megoldásnak számítanak. Érdemes megspórolni magunknak az időt, az energiát, a cipekedést, a sok bosszúságot, és szakemberekre bízni a szállíttatást!